A lovaglás jótékony hatása a gyermekekre kétségtelen. Az állattal való szoros kapcsolat pozitív pszichés hatást fejt ki a lovasra, aki harmonikusabb lelki állapotba kerül. A gyerekek a lovaglás hatására könnyebben szocializálódnak, illetve kommunikációs képességeik is észrevehetően javulnak. A nyugodtabb lelki állapot a koncentráció és a memória javulását eredményezi. Ez pedig közvetett úton, de határozottan javítja a mentális képességeket is. A lovaglás hihetetlenül jó tartásjavító gyakorlat, mert lóháton csak egyenes háttal, büszke tartással lehet ülni. Görbe háttal, rossz tartással ugyanis csak nehezen tudná magát megtartani a gyermek a mozgó állaton. A lépésben járó ló mozgása, mely szinte teljesen azonos az emberi járással, áttevődik a hátán ülő lovasra. A ló mozgására ráhangolódva a gerinc tartásáért felelős összes izmot fiziológia tréningnek tehetjük ki. A lovaglás fejleszti az egyensúlyérzéket és a koordinációt. A ló hátán végzett tornagyakorlatok a lovastorna. Ennek során a lovas sokkalta inkább a saját ülésére van hagyatkozva, mint a normál lovaglás során. A lovastorna csökkenti a félelmet, hiszen a gyakorlatok fokozatosan nehezülnek a gyerekek teljesítményétől függően, és a sikeres végrehajtás mindig növeli önbizalmukat. A lovastorna, a lovon való mozgás öröme nagy vonzerőt jelent azoknál a gyerekeknél, akik egyébként nem szívesen mozognak. A ló kedvéért hajlandóak gimnasztikázni, és „magukon dolgozni”, míg egy átlagos tornaórán nem igyekeznek különösképpen. Minden gyermeket vár két kis barátságos pónilovunk!